Egy vagyont spórolhatunk, ha megtaláljuk a használaton kívüli programokat

„A cégnél, ahol dolgozom, kikapcsoltam egy használaton kívüli szolgáltatást. 100.000 dollárt spóroltam. A  használaton kívüli szolgáltatást egyébként én kapcsoltam be és feledkeztem meg róla annak idején.”

Ebbe a különös vallomásba futottunk bele a 9GAG portálon.

Elolvasva erre gondoltunk: megesik. Sokszor hallottunk ilyenről, még ha a feleslegesen elköltött összeg nem is mindig ilyen tetemes. Ami azonban még ennél is érdekesebb, a poszt utóélete. A kommentek között ugyanis sok hasonló esetet olvashatunk, sorra jelentkeztek olyanok, akik több tíz- vagy százezer dolláros pénzégetés tanúi voltak. Néhány eset a sok közül:

„Ugyanez a helyzet, találtam egy szoftvert, ami már hat éve nem volt használatban. Senki sem ismerte fel a szoftvert, de én ismertem, és biztos voltam benne, hogy nekünk biztosan nem hasznos. Kiderült, hogy egy srác egy nap úgy döntött, hogy kipróbálja, előfizetett a licencekre. Azután rájött, hogy nem hasznos, és sosem vette a fáradtságot, hogy lemondja.
300 000 euró a semmire.”

„IBM, 2021-ben leállítottunk egy szolgáltatást, ami eredetileg a Holdra szállás (az első) céljából lett létrehozva, és azóta folyamatosan működött.”

„Pár éve megbíztak, hogy felügyeljem a csapattagok hozzáférését egy olyan szolgáltatáshoz, amiről nem tudtam sokat, de hallottam, hogy költséges. Kicsit később rájöttem, hogy valóban nagyon drága, és ráadásul százával voltak hozzáférési jogosultságok az egész vállalaton belül, olyan felhasználóknak is, akik már régen elhagyták a céget. A felhasználói fiók nem volt összekapcsolva a vállalati felhasználói azonosítóval, így az emberek továbbra is használták azt, miután elhagyták a céget.
Szintén észrevettem, hogy a többi hozzáférés-kezelőnek fogalma sincs erről, vagy akár a költségekről. Írtam egy levelet a költségekért felelős vezetőknek, elmondva, hogy ez az egész őrült mennyiségű pénzt költ, valamint azt, hogyan spórolhatnánk éves szinten néhány százezer eurót. Emellett rendet raktam a hozzáférésekben, és megmutattam a vezetőségnek, hogy ez önmagában havi szinten több ezer eurót takarít meg. Ez 2-3 évvel ezelőtt történt, és azóta semmit sem tettek. Elég biztos vagyok benne, hogy nem tudnak olvasni.”

Egy magyar származású felhasználó kommentje, és az ebből kialakuló párbeszéd talán a legtanulságosabb.

– A munkahelyemen egyszer szükségem volt egy programra. Kértem, hogy vásárolják meg nekem ezt a programot, ami évente körülbelül 50 euróba kerül. A kérelmem jóváhagyásra került. Tudtam, hogy valószínűleg soha többé nem lesz szükségem erre a programra.
– Akkor mondd le. Ez a te felelősséged is.
– Miért?
– Miért nem?
– Mert ezzel valahol elismerem, hogy nem kellett volna kérnem. És most tennem kell azért, hogy töröljem. Nem tudom, hogyan lehet ezt törölni, és ez a cég annyira sok pénzt termel, hogy senkit sem érdekel ez a kis összeg.

Végül a kedvencünk:

„Ez maga az IT dióhéjban.”

Persze nekünk sincsenek illúzióink, magunk is IT területen dolgoztunk világ életünkben. Jó pár hasonló történetet mesélhetnénk. A lényeg inkább az, hogy mi mégsem kezdünk el 500 euró havidíjú szoftvereket fejleszteni, amit véletlenül telepítenek fel céges alkalmazottak, inkább a jó utat választottuk, és segítünk elkerülni a vállalatoknak a felesleges költekezést.

Nem minden hős visel palástot.

2024.03.01.

Kérdése van? Hivjon minket bizalommal!

A nap 24 órájában elérhetőek vagyunk, hogy válaszoljunk kérdéseire és tanácsot adjunk szolgáltatásainkhoz.

+36 20 340 3333

Elérhetőségeink

ZeroTime Services
2013 Pomáz, Mikszáth Kálmán utca 36/4
[email protected]
Adószám: 23386031-2-13
B.sz.: 11600006-00000000-48694782
EU Adószám: HU23386031
Cégjegyzék szám: 13-09-147733

Hibabejelentés

E-mail: [email protected]
Web: Hibajegy nyitása
Telefon: +36 20 340 3333

Adatközpont

Szervereink a Drávanet adatközpontjaiban kerültek elhelyezésre.
Adatkezelés adatvédelmi nyilvántartásba vételhez használható címek:
Budapest 1132, Victor Hugo utca 18-22.
Budapest 1138, Váci út 188.