Ez megvolt? Az Amazon kipróbálta, mennyi pénztől esik el, ha az oldala 100 ms-mal lassabb

A kísérlet nem mai, de nagyon tanulságos.

2006-ban Greg Linden, az Amazon szoftvermérnöke árulta el a blogján, mennyi pénzt jelent egy webshop esetében az, ha nem optimálisan működik. Egészen addig a pillanatig a legtöbben azt gondolták, hogy a felhasználó ki tud várni fél másodperccel többet, hogy betöltsön az oldal, ugyanúgy folytatja a vásárlást, mintha nem történt volna semmi.

Ugyanebben az évben történt ugyanis, hogy a Google egyik vezetője, Marissa Mayer elárulta, a Google miért csak 10 találatot jelenít meg egyszerre. Elmondta: kipróbálták, mi lenne, ha 30-at jelenítene meg. Kiderült, hogy 20%-kal leestek a bevételek a „fejlesztés” hatására. Hogy miért? Mert a Google 0,4 másodperc helyett 0,9 másodpercig töltötte a háromszor annyi találatot.

Erre reagált Greg Linden a „fogd meg a söröm” jeligére, hogy ennél látott ő durvábbat is.

Az Amazon mérnöke ott volt a cégnél már akkor, amikor még nem volt óriáscég, így látta, hogyan nőtt ekkorára az amerikai vállalat. Ő árulta el, hogy korábban A/B teszteken ők is vizsgálták, mi lenne, ha az Amazon.com nagyon kicsit lassabban működne. Egész pontosan 100 ms-mal növelték meg az oldal betöltésének idejét, és megnézték, a vásárlókra van-e bármilyen hatással egy ilyen apró időeltérés.

A legtöbbükre nem volt. De volt, akire igen. Volt, aki inkább nem vásárolt akkor, emiatt.

Később egy prezentációban elárulta azt is, mekkora bevételkiesést jelentett ez: 1% minden egyes 100 ms-os késésre. Ez akkoriban az Amazon számára éves szinten 107 millió dollárt jelentett (volna). Ez az állítás azóta a legtöbbet idézett referencia lett, ami a weboldalak sebességét illeti.

2023-ban 100 ms az Amazon számára –  amennyiben még most is 1% kiesést jelent 100 ms, bár mi úgy sejtjük, többet – éves szinten 5,2 milliárd dollár kiesést jelentene. Mindenkinek érdemes kiszámolnia, a saját üzletében ez mit jelent – majd cselekedni, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa az ügyfeleinek.

2023.12.27.

Kérdése van? Hivjon minket bizalommal!

A nap 24 órájában elérhetőek vagyunk, hogy válaszoljunk kérdéseire és tanácsot adjunk szolgáltatásainkhoz.

+36 20 340 3333

Elérhetőségeink

ZeroTime Services
2013 Pomáz, Mikszáth Kálmán utca 36/4
[email protected]
Adószám: 23386031-2-13
B.sz.: 11600006-00000000-48694782
EU Adószám: HU23386031
Cégjegyzék szám: 13-09-147733

Hibabejelentés

E-mail: [email protected]
Web: Hibajegy nyitása
Telefon: +36 20 340 3333

Adatközpont

Szervereink a Drávanet adatközpontjaiban kerültek elhelyezésre.
Adatkezelés adatvédelmi nyilvántartásba vételhez használható címek:
Budapest 1132, Victor Hugo utca 18-22.
Budapest 1138, Váci út 188.